Kapcsolatképző I.
A mostani kapcsolatok teljesen más alapokon működnek, mint ezelőtt. Más kapcsolati sémák és szabályok szerint.Ma már tudod, hogy szíved és méltóságod csak egy bizonyos (általad meghatározott) mértékű sértést és fájdalmat képes elviselni. Ha túl sokszor bántanak meg, akkor végül a sarkadra állsz és az egész egy pillanat alatt véget ér.
A társadalom, amely arra tanított, hogy jó és természetes dolog valakivel megosztanod az életed, soha nem vette a fáradtságot, hogy megtanítson arra, hogyan is kell intézned a családi ügyeidet. A párkapcsolatokra vonatkozó tanítást talán egyedül a szüleid kapcsolatából szűrted le. Ezzel az a legnagyobb gond, hogy ők még kevesebb útmutatást kaptak, még kevesebbet tudnak a párkapcsolatokról, mint te. Te nem jártál olyan órákra, ahol megtanították volna, hogyan értsd meg az érzelmeidet. Nem kaptál arra vonatkozó oktatást, hogy mit várj egy viszonytól, hogyan viszonyulj a többi emberhez, miként válaszd ki a megfelelő partnert, illetve hogyan legyél jó feleség vagy férj. Soha senki nem tanított meg arra sem, hogy mit tegyél, ha rosszra fordulnak a dolgok. Az eredmény ugyanakkor megvolt: valószínűleg téves elképzelések alapján választottál társat, majd téves elképzelésekkel és célokkal élted a párkapcsolatodat.
Ezt a kapcsolatképző rovatot azért indítottuk, hogy a kapcsolataidat úgy alakítsd, ahogyan te szeretnéd.
Az utóbbi időben rengeteg férfival beszélgettem, akik folyamatosan arról kérdeztek, hogy miért változtak meg a nők, miért nem találnak maguknak egy olyan társat, akivel igazán jó együtt tölteni az időt. Megkértem őket, ahogyan most Téged is, hogy játékosan gondoljuk együtt végig, hogyan vágsz bele egy románcba.
Szóval, ha felkészültél, akkor most képzeld el úgy a párkapcsolatot, mint egy finom vacsorát. A remek főétel legyen a szexuális szenvedély, a zamatos bor pedig a romantika. Természetesen a férfiak és a nők is mindkettőt szeretnék, vágyunk a tökéletes vacsorára. Mindkettőre szükség is van, hiszen a főétel önmagában nem elég, a bortól pedig becsíphetsz, de nem fogja csillapítani az éhségedet. Aztán szükség van desszertre, ez legyen a hasonló érdeklődés, a kommunikáció, ha ez nincs meg, akkor a légyott maga szólhat egy romantikus, szexszel fűszerezett éjszakáról, de kapcsolatról semmiképpen sem. Ha mindhárom megvan, kapcsolatról még akkor sem beszélhetünk. Csak a kialakulásáról.
Tételezzük fel, hogy a vacsora nagyon ízletes volt és legközelebb is szeretnél Vele vacsorázni. Nos, a nők többsége itt szokott elbukni. Ismered az érzést, amikor eleinte a pasi mindennap felhív vagy ír egy kedveskedő sms-t, aztán egyre több találkára mész és ő folyamatosan arra kér, hogy még többet legyél vele. Aztán ez is megtörténik, majd a szex is fergeteges, te pedig egyre jobban beleéled magad abba, hogy most már együtt vagytok és elkezded tervezni a közös jövőt. Anélkül, hogy hagynál neki arra időt, hogy átgondolja, mit szeretne valójában tőled. Egy könnyed kis kalandot vagy pedig tényleg el tudja képzelni veled akár komolyabban is a jövőjét.
Ugyanis a beszélgetéseimből az is kiderült, hogy a legtöbb férfi szerelmes akar lenni. Egy olyan nőt szeretne, aki a barátja, a támogatója és a szeretője. Szerelmet akar adni, de nem azonnal.
Tehát, le kell lassítanod, nem szabad elfelejtened, hogy a randevú egy picit játék és nincs rosszabb, mint amikor még játszanál, de már újra dolgoznod kell.
A beszélgetések alatt kiderült az is, hogy a férfiaknak hasonlóak a vágyaik. Igaz szerelemre, mély szexuális életre és olyan kapcsolatra vágynak, amelyben nyugodtan és kiegyensúlyozottan élhetik a saját életüket.
Hidd el, a férfiak is sok időt töltenek azzal, hogy a kapcsolatukat átgondolják. 70 százalékuk napi egy órát tölt azzal, hogy a lehetséges, vagy a most alakuló kapcsolatukról gondolkodik és általában elégedett és boldog. Míg a nők azon izgulnak minimum napi két órát, vajon a férfi folytatni akarja-e a kapcsolatot, vagy csak a következő lehetőségre vár, hogy kiugorjon belőle.
Aztán el kell gondolkodnod azon, hogy vajon a te életedbe mennyire illik bele ez a férfi. Vajon tényleg olyan jó érzés vele lenni, tetszik neked az, ahogyan bánik veled? Vajon el tudod képzelni őt az életed szereplőjeként, vagy csak egy kicsit szeretnél valakivel lenni?
Első lépés az, hogy légy őszinte magadhoz és adj időt neki.
Lássuk tehát, mit jelent:
- Ha azt mondja neked az első randi után, hogy hívni fog, de nem teszi: nos, akkor még nem kell pánikba esned. A férfiak többsége vár néhány napot, míg jelentkezik. Ha ennél tovább vár, akkor az azt jelenti, hogy esetleg más hölgyek is vannak az életében. Ebben az esetben nagyon gyorsan felejtsd el.
- Ha azonnal vagy hamarosan telefonál: azzal kockáztatja ugyan, hogy rámenősnek tűnik, de meg akarja mutatni neked, hogy nem csak játszadozik.
- Ha smst, vagy emailt küld: legalább ötször átgondolta, hogy mit írjon. Kedves és szellemes akar lenni, anélkül, hogy azt a látszatot keltené, hogy túl sok energiát fektet az egészbe.
Ezek után nincs más dolgod, mint várni és közben rendbe kell jönnöd önmagaddal.Tudod, amíg te nem vagy elégedett önmagaddal, addig nem leszel képes olyan szintű, olyan mélységű kapcsolatot teremteni, amilyenre vágysz.
Ferenczi Karina
(Folyt.köv.)
